Milyen masszőrt keres?

-

Miért gyilkolnak meg egy masszőrlányt?

2018-01-22

Mindig nagy a visszhang akkor, amikor megölnek egy prostit.
A bulvármédia úgy bukik az ilyenre, mint gyöngytyúk a rezgő takonyra, de a sajtólihegést mindig a jogvédők kofalármája követi, akik nekiállnak sápogni, hogy lám, ők megmondták, hogy az összes nő szerencsétlen áldozat, be kellene tiltani a prostitúciót, levágatni minden férfi nemi szervet és kötelezővé kellene tenni a hittant meg a plébános urat.

Mostanában nem volt prostigyilkosság, vagy csak elkerülte a figyelmemet, viszont a napokban az egyik masszőrlány egy tipikus nőnemű áldozat sztorijával szórakoztatott, miközben a hátamat gyömöszölte.

Elmondta, hogy hónapokig dolgozott náluk egy masszőz.
Csinos, fiatal és okleveles leány, aki egy hirdetésükre jelentkezett és akit azonnal felvettek, mert jó papírjai voltak és nagyon behízelgő volt a modora.
Aztán egyszer amikor magára maradt a bérkecóban, akkor összeszedett minden értéket, ékszereket, készpénzt, telefonokat, fényképezőgépet, jobb cuccgöncöket és lelépett.
Bosszantotta a lányokat a veszteség, de méginkább bosszankodtak a kintlevőségeik miatt, ugyanis mint utóbb kiderült, a leányzó kivétel nélkül mindegyiküknek tartozott.
Szeretett ugyanis kölcsönkérni, amihez mindig kitalált valami szívhezszóló mesét, de általában meg is adta időben.
Most mindegyiküknek adósa maradt, ráadásul az átlagosnál nagyobb összeggel.
Később az is kitudódott, hogy nem csak a kolleginákat fejte, hanem a vendégeit is, akik először a maszodában kezdték őt keresni.
A vendégek körében volt egy első látásra igen csóró, különben meg dúsgazdag "vállalkozó", aki törzsvendége volt a égre-földre keresett női hölgynek. Ő plasztikai műtétre és fürdőszoba-felújításra adott egykori terapeutájának majdnem kétmillát.

A hölgy nem volt kispályás, de elkövetett egy nagyon durva hibát.
A vállalkozó a fizetős pásztorórák során igen közlékenynek bizonyult, a rafkós hölgyike meg épp eleget tudott az üzleti ügyeiről ahhoz, hogy amikor a hitelezője már majdnem megtalálta őt, önvédelemből elmenjen a rendőrségre és feldobja az egykori fejőstehenét.
A vállalkozó úr hónapok óta előzetesben várja, hogy kiderüljön az igazság. Hozzá közelállók szerint minimum 3-4 év hűsölésre számíthat, csak eddig annyi disznóságot sikerült ráverni.

Nos ha ő kiszabadul, akkor nem szeretnék a szegényáldozat nőstény helyében lenni.
Ha lenne esze, már rég elhagyta volna az országot, de a lányok szerint saját kupoldája van - itthon.
Szóval miért is lesz valaki gyilkosság áldozata?
Hát pölö ezért.